2011. július 29., péntek

Tervek szeptembertől

Mivel pontosan 3 hét múlva megyek haza (huh, de furcsa ezt leirni…), az utóbbi időben elég sokat gondolkodtam azon, hogy mihez is kezdjek szeptembertől.
Természetesen folytatom a Pázmányt, de egyre inkább tudom, hogy az andragógia alapdiplomámmal nem sokra fogok menni. Illetve nem igazán látom, hogy egy év múlva ilyenkor, friss diplomásként válogatok a jobbnál-jobb andragógus végzettségűek számára kinált állásajánlatok közül.
Ami talán a legfontosabb, hogy minél hamarabb meg kell szereznem a nyelvvizsgát. Nekem még csak a középfokú irásbeli része van meg, viszont amig nincs meg a szóbeli, addig ugye nem is kaphatok diplomát. Meg hát persze 4 hónapnyi németországi élet után a legjobb minél hamarabb elmenni vizsgázni. Már nézegettem a BME nyelvvizsga-időpontokat, a legközelebbi (aug. 25 után) november 4.-én lesz, úgyhogy a hazautazás után még kb. 2 hónapom lesz felkészülni rá. Hiszen azért a nyelvtanon még van mit gyakorolni…
Emellett szeretném elkezdeni a szakdolgozatom irását is („Hallgató mobilitási programok” cimmel), vagy legalábbis anyagokat gyűjteni és szakirodalmat olvasni hozzá, hisz lesz igy is bőven dolgom majd az utolsó félévben.
Mindenképpen szeretnék valamit dolgozni is, de mivel az utolsó évemre szeretnék nagyon koncentrálni, ezért semmiképpen se rendes munkát vállalnék, hanem kb. heti 3-4 alkalommal diákmunkákat. Ehhez azonban nappali tagozatos jogviszony szükséges. Már el is kezdtem keresgélni a rengetegféle OKJ képzés között és találtam 2 olyat, ami tetszik és jó eséllyel tudom hasznositani az andragógus végzettségemhez. Igy tehát szeptembertől szeretnék beiratkozni valamilyen OKJ képzésre.
Valamint (bár ez még arrébb van) februárban szeretnék felvételizni mesterképzésre is. Eddig 2 lehetőségben gondolkodom: egyrészt adott a Pázmányon az andragógia, valamint a Szent István Egyetem budapesti karán inditanak „emberi erőforrás tanácsadó” mesterképzést államilag támogatott levelező tagozaton. Ez a leirtak alapján tetszik és az, hogy nem kéne Esztergomba lejárnom még 2 évig, azért nagy könnyebbség lenne.

Tehát tervem van bőven és mindegyiket szeretném is elkezdeni megvalósitani szeptembertől, hiszen tudom, hogy OKJ-t csak 22 éves koromig tudok ingyenesen elkezdeni, valamint ha már államilag támogatotton tanulok most az egyetemen, akkor ki kell használnom azt is, hogy a mesterképzést is el tudom végezni igy.

De azért még van 3 hetem Passauban, amit néha iszonyú kevésnek látok, és nagyon sajnálom, hogy hamarosan vége ennek az egésznek, de azért azt is tudom, hogy nagyon jó is lesz hazamenni végre a családomhoz :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése