Elég nehéz 4 hónapot összefoglalni egy bejegyzésben, de azért megpróbálom…:)
Nekem évek óta óriási álom volt az Erasmus és mikor egyre több ismerősömnél láttam, hogy megkapták, töltötték fel a fényképeket, írták az élményeket, mindig volt bennem egy kis irigység, hogy ez velem levelezősként sose fog megtörténni. Ilyenkor nagyon bántam, hogy nem nappalis vagyok… Aztán decemberben hallottam arról először, hogy a Pázmányon van lehetőség levelezősöknek is jelentkezni és emlékszem, ahogy hazaértem Esztergomból, már írtam is az emailt az illetékes tanárnak. Onnantól kezdve pedig elég gyorsan történtek az események. Jelentkezési lapok kitöltése, motivációs levelek és német nyelvű önéletrajz írása, majd január 5.-én derült ki biztosra, hogy igen, jövök!
Bár én még utána hetekig nem fogtam fel, hogy ez tényleg megtörténik, hiszen egy hónappal előtte még azt se tudtam, hogy van lehetőségem jelentkezni, aztán meg már el van küldve a jelentkezésem és jön az email Passauból, hogy üdvözölnek az egyetemen…
Az, hogy volt még 3 hónapom indulás előtt egyrészt jó volt, hiszen volt időm mindenre felkészülni, gyakorolni a nyelvet, infókat gyűjteni volt erasmusos diákok beszámolóiból, az egyetem honlapjáról stb. másrészt viszont kb. végigizgultam ezt az időszakot. Nem tudtam mire számítsak majd, milyen lesz, hogy megy majd a nyelv, mennyire lesznek nehezek az első napok, hetek, hogy fogom bírni a családom és a barátom nélkül stb.
Aztán április 13.-án eljött a nagy nap…szerintem sose fogom elfelejteni azt, hogy búcsúzkodtunk Andival és Andrissal a Népligetnél, majd a 6 órás utat, ami alatt talán nem is tudom leirni, mik zajlottak bennem. Izgalom, félelem, kíváncsiság… Mikor megérkeztünk Passauba, nem mondom, hogy rögtön beleszerettem a városba. Iszonyú hideg volt, szakadt az eső, minden szürke és idegen. A szobám szintén, sose laktam még előtte koliban, iszonyú furcsa volt… Az is biztos, hogy az első itteni éjszakámat se fogom egy jó darabig elfelejteni..borzalmas volt. A szüleim panzióban aludtak, én itt a koliban, ahol rajtam kívül senki nem volt az emeleten, internet nélkül, úgyhogy tényleg szó szerint egyedül voltam.
De aztán napról napra kezdtem jobban érezni magam, megismertem a várost, naponta tudtam beszélni Andrissal és Andival is. Aztán mikor hazautaztak szüleim, akkor éreztem azt, hogy na innentől kezdve aztán tényleg egyedül vagyok…. De mivel másnap kezdődött az orientációs hét, zajlottak az események, egyre több embert ismertünk meg, az idő is egyre jobb lett, még jobban megismertem és megszerettem a várost :)
Aztán jött az 5 napos sachseni kirándulás, amire nagyon örülök, hogy elmentem, óriási élmény volt. Ott is sok új embert ismertünk meg és persze nagyon szép helyeken jártunk.
A tanítás megkezdődésével aztán persze voltak nehézségek: tárgyfelvétel, (termek megtalálása…J), a különböző hivatalos ügyek intézése, de szerencsére ezeket nem egyedül kellett intéznem és mivel itt tényleg mindenki nagyon segítőkész volt, összességében minden simán ment.
Mivel bejártunk az egyetemre, eljártunk a különböző programokra, gyorsan telt az idő és ezáltal sokkal könnyebben viseltem azt, hogy távol vagyok a családomtól. Persze voltak nehezebb napok, amikor nagyon egyedül éreztem magam és haza akartam menni, de aztán ezek is hamar elmúltak, hiszen tudtam, hogy nagyon jó helyen vagyok és éppen az egyik legnagyobb álmomat élem meg.
Az, hogy 4 hónapig egyedül éltem, nekem nagyon-nagy újdonság volt. Bár pl. a főzést otthon is bármikor megcsinálom, de az, hogy magamra kell vásárolnom, mosnom, takarítanom, beosztanom a pénzem, eléggé új és szokatlan volt számomra, de az is biztos, hogy nagyon hasznos.
Persze voltak apró negatívumok a 4 hónap alatt, de mindent összevetve biztos, hogy életem legnagyobb élménye volt ez a szemeszter. Rengeteg új embert ismertem meg, akik közül néhánnyal biztosan tartani fog még a kapcsolat, gyakorolhattam a nyelvet, aminek eredményeként remélhetőleg hamarosan meglesz a nyelvvizsgám is!
Na és Passau…. Imádom! :) Alapból az egész családunkra jellemző, hogy imádjuk Németországot és a német embereket, de ez csak tovább erősödött bennem a 4 hónap alatt. Az emberek nyugodtsága, kedvessége, segítőkészsége.. hát ez nagyon fog hiányozni otthon. A város pedig gyönyörű…. A három folyó találkozása, a Duna-part, az Innwiese, a főtér a szökőkúttal, a Dóm, a macskaköves sétálóutcák, a Höllgasse.. mind-mind nagyon fog hiányozni.
Ha bárkinek lehetősége van Erasmusra jelentkezni, egy percig ne gondolkodjon rajta! Ha pedig olyan szerencsés, hogy mehet Németországba, esetleg Passauba… az a lehető legjobb dolog ami történhet vele! :)
Köszönöm mindenkinek aki kíváncsi volt arra, mi történik itt velem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése