Ma végre rászántam magam, hogy írjak ide is..Egyrészt a hét elején nem volt sok kedvem, hiszen végre megjött Andris és valahogy nem érdekelt annyira a blogirás. Aztán csütörtök éjjel óta vmi más miatt nem volt kedvem.
Csütörtök este ünnepeltük meg, hogy Orsi is végzett a vizsgáival, valamint ez volt úgymond Józsi búcsúbulija is, hiszen ő péntek reggel utazott haza.
Nagyon jól indult, Orsiéknál iszogattunk, beszélgettünk, fotózkodtunk, majd háromnegyed 11 körül elindultunk a városba, a Barsil nevű szórakozóhelyre. Itt találkoztunk még pár Erasmusos ismerőssel, aztán az éjszaka folyamán elkezdtek hazaindulni az emberek, mi maradtunk utoljára Andrissal. Hazafele azonban véletlenül rossz helyen fordultunk le valahol és sikerült eléggé eltévednünk. Szerintem azon a helyen még napközben se nagyon jártam, nemhogy éjszaka, fogalmam nem volt, hogy hol vagyunk és merre induljunk tovább. Végül úgy döntöttünk, hogy Andris elindul az egyik irányban, én a másikban és megpróbálunk találni egy buszmegállót, hogy legalább az alapján tudjuk, hogy nagyjából hol lehetünk. Elég sokáig elsétáltam, amikor egyszer csak annyit éreztem, hogy valaki megütött és már ment is tovább. Igazából kb. a földet nézve sétálgattam sötét is volt, fogalmam sincs, hogy honnan jöhetett, a lépéseket se hallottam előtte, teljesen hirtelen történt az egész. Nagyon fájt, rögtön elkezdtem sírni és nagyon megijedtem, az volt a szerencse, hogy megláttam egy benzinkút fényét és rögtön odamentem. Visszagondolva eszembe se jutott, hogy elkezdjem Andrist megkeresni, annyira megörültem, hogy benzinkút és ott lehetnek emberek. Mondjuk Andrist megtalálni is elég nehéz lett volna, ugyanis ő nem hozott magával telefont, mondván ki keresné éjszaka, amikor tudják, hogy Passauban van.
A benzinkútnál kb. annyit sikerült mondanom, hogy megütöttek és csak zokogtam tovább az orromat fogva. A kutas hívta a rendőröket, akiknek aztán elmondtam, hogy mi történt, felvették az adataimat és beültettek a rendőrautóba, hogy elvigyenek a kórházba. Az elkövetőről, kb. annyit tudtam mondani, hogy sötét pulcsiban volt, semmi más nem maradt meg, igy amikor kb. 2 percnyi autózás után megláttuk Andrist, aki fekete pulcsiban volt, a rendőrök lelkesen kérdezgették, hogy ő volt-e. Neeem, nem ő volt. Nem vesztek össze? Nem! Az ő adatait is felvették, megnézték a kezét, hogy nem véres-e az orromtól, tehát biztos nem ő volt. Aztán ő is be a kocsiba és irány a kórház.
Ott a rendőrök elmondták az orvosoknak, hogy mi történt, megvizsgáltak, lemosták az arcomat, megröntgeneztek. Kérdezték, hogy van-e európai egészségbiztosítási kártyám, mondtam, hogy van persze és nyúltam érte a táskámba, de nem volt sehol. Ahogy az összes többi iratom se. Ezeket valószínűleg az éjszaka folyamán hagyhattam el valahol, úgyhogy már írtam a szórakozóhelynek, hogy nem találták-e meg őket, de sajnos egyelőre nem. Mindesetre nagyon remélem, hogyha valaki megtalálja, visszajuttatja nekem.
A lényeg, hogy eltört az orrom, kaptam fájdalomcsillapítót és elmondták, hogy másnap menjek még vissza, illetve a rendőrségre is menjek be.
Reggel 6-ra értünk haza, de még csak ekkor láttam meg magam a tükörben: az egy dolog, hogy az orrom sebes volt, de a szám iszonyúan feldagadva, a szemeim kisírva, borzalmasan néztem ki, csak sírni tudtam magamon.
Másnap reggel elmondtam a lányoknak is, hogy mi történt és nagyon aranyosak voltak, rögtön felajánlották, hogy elkísérnek a kórházba, illetve a rendőrségre. Végül Andrissal ketten mentünk el a kórházba, de ott valamiért nem voltam jó helyen, nem igazán értettem miért, de elküldtek egy, a buszpályaudvarnál lévő orvosi rendelőbe. Ezután elmentünk a rendőrségre, ahova már jött velünk Ildi és Ági is. Itt azonban nem volt bent az a rendőr, aki éjszaka kijött a helyszínre, igy oda vasárnap kel majd még visszamennem.
Ezután mentünk el a másik orvoshoz, ahol igazából csak újra megvizsgáltak, egy kicsit helyre rakták az orromat, kaptam újabb fájdalomcsillapítót és az utasítást, hogy jegeljem.
Hát igy telt a tegnap…Az orrom kinézete nem zavar, az csak sebes, mára azonban ismét eléggé feldagadt a szám…Éééés igen, igy mehetek ma évfordulós vacsira Andrissal, amire már hetek óta készültem…De tudjuk, hogy lehetne sokkal rosszabb, nem tört ki egy fogam se, ami a számat nézve kész csoda, nem raboltak ki, nem bántottak máshogy se. Csak hát nem igy terveztük az utolsó passaui napjaimat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése