2011. május 4., szerda

Statisztika?!

Nem hittem volna, hogy a tegnap reggeli bénázásunkat lehet fokozni, de nekünk sikerült.... Zdenekel és Józsival 8tól volt egy óránk: bevezetés az európai kultúrtudományba. A filozófiai karon volt az egyik előadóban, Zdenek mondta, hogy tudja, hogy merre, mentünk utána. Beültünk a terembe, jöttek az emberek, majdnem teljesen megtelt az előadó. Elkezdődött az óra, beszélt a tanár, hogy fontos részt venni az órán, stb. Mondtam Józsinak, hogy milyen fura, hogy rajtunk kivül mindenkinek kockás füzete van...és mintha feltűnően sokszor hallottam volna a "statistik" szót. Néha összenéztünk, hogy biztos jó helyen vagyunk-e. Aztán amikor a tanár ahhoz a részhez ért, hogy mit kell a vizsgára hozni - számológép-  egyértelmű lett, hogy kicsit elnéztük a dolgokat. Statisztika órán voltunk...Erre kb fél 9kor jöttünk rá és a baj az volt, hogy a terem lehető legközepén ültünk, az egész sorban emberek, a tanárral szemben, esélytelen lett volna kimenni. Úgyhogy szépen végighallgattuk a 1,5 órás statisztika előadást...:D
Igazából ez igy még vicces is, csak a kultúrtudomány tárgyból is ma lett volna az első óránk  és ezen nem ártott volna részt venni. De hát úgy tűnik nekünk ezen a héten semmi nem megy simán.
Ezután volt egy európai munkajogunk, ami kimondottan külföldi diákoknak szólt. Összesen 15en voltunk, ezáltal elég interaktiv volt az óra. Be kellett mutatkozni, aztán folyamatosan kérdéseket tett fel a tanár és felszólitotta az embereket. Igazából hasznos lenne ez az interkativitás, csak rajtunk kivül mindenki jogot tanul és kicsit többet tudnak, mint mi. Alapból a jogi fogalmakat nem értem, nemhogy mindezt németül...Úgyhogy még alszok rá pár napot, hogy biztosan akarom-e ezt én tanulni. 
Holnap lesz az első német órám, kiváncsi vagyok milyen lesz. Este Maidult, tüzijáték és névnapozás. 


Itt is köszönöm szépen mindenkinek, akinek eszébe jutottam ma!! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése