2011. április 14., csütörtök

Megérkeztünk!

Tegnap reggel 8 körül indultunk a Népligettől és kb 2re meg is érkeztünk Passauba. Némi keresgélés után megtaláltuk a helyet, ahol át tudtuk venni a szobánk kulcsát. Ezután kisebb eltévedések után meglett a koli is. Csomagok felcipelése szakadó esőben.. szuper volt:) 
Én a 2.emeleten lakom, a lépcsőházból nyilik egy ajtó, innen egy folyosóra jutunk. A folyosóról 5ajtó nyilik, ebből az egyik a konyha, a másik 4 pedig 2-2 szobához vezet. Tehát majd 7emberrel használom közösen a konyhát, és 1vkivel a fürdőt. Egyelőre úgy tűnik a 7emberből, csak a "szobatársam" van csak itt, de vele se sikerült még találkozni, csak a cuccai vannak itt. 
A konyha nagyon jól felszerelt és tágas, egy hatalmas asztal, sok polc, hűtő. Viszont a kosz...hát az óriási. 
Miután lepakoltunk, a szüleimmel elindultunk megkeresni az ő szállásukat is, ami kb 12km-re van a kollégiumtól. Egy rövid eltévedés után meg is  találtuk... kb olyan mintha egy faluba érkeztél volna, vagy inkább tanya. Minden zöld, állatok, "parasztházak" Azért idézőjelben, mert belül viszont iszonyú modern minden. És itt legalább van wifi! A koleszban ugyanis csak jelszóval lehet netezni, amit csak hétfőn, a beiratkozásnál kapunk meg...:/
Délután a szüleimmel bementünk a városba, körbenéztünk, sétáltunk, bár az idő nem lett jobb, szakadt az eső, fújt a szél és kb 7fok. Én nem pont erre az időre készültem...:)
Este aztán visszamentem a szobámba, kipakoltam, berendezkedtem. Hát őszintén, nem ez volt életem legkönnyebb estéje....
Ma reggel visszamentünk a tegnapi kulcsfelvétel helyszinére, ma kellett ugyanis kitölteni a bérleti papirokat. Ezután bevásároltunk...ami engem ledöbbentett, hogy mennyire olcsóság van. Nem nagyon részletezem, ami számomra a legmeglepőbb: az otthoni 150 ft-os liszthez képest, itt kb 65ft-ért van....
Utána megint bementünk a városba, sajnos a reggeli napsütésnek már nyoma se volt, megint eső és szél.
Most ebéd a szüleim szállásán, aztán délután még nem tudom merre.
Hétfőig nem tudom mennyiszer tudok még irni, de igyekszem még vmikor!
Amúgy Passau gyönyörű (főleg ha süt a nap), mindenki kedves, stb. Csak egyelőre még az emberek hiányoznak..hétvégén valószinűleg megtelik a kollégium, mivel hétfőtől keződik az orientációs hét. Onnantól tehát remélem kicsit a kedvem is javul, mivel egyelőre elég magányosnak érzem magam és elég ijesztő az egész. 
Az összevisszaságért és a helyesirásért bocsánat, egyelőre örülök, hogy életjelet tudtam adni.
Már most hiányzik mindenki,vigyázzatok magatokra, irjatok emailt, csók!!! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése